Mit érdemes tudni az SKF alkatrészekről?

Az SKF elnevezésű márkáról nem minden autótulajdonos hallott, ugyanakkor nem árt megjegyezni a márka nevét, hiszen prémium minőségű termékeket gyártó cégről van szó. Ma már világszerte nagy becsben tartják az SKF márkát és előszeretettel vásárolják termékeit.

SKF alkatrészek ma már nagy népszerűségnek örvendenek. A márka megalapítása Sven Winsgquist nevéhez kötődik 1907-ben, aki egyben a beálló görgőcsapágyak tervezője is. Neki köszönhető, hogy a gördülőcsapágyak megtervezéséhez az alapok létrejöttek. A márka termékei hamar a világ élmezőnyének körébe került, melynek leginkább az az oka, hogy a kezdetektől fogva szem előtt tartják a gyártók a minőséget. Napjainkban nagyon sok nemzetközi autógyár áll üzleti kapcsolatban az SKF autógyárral. A márka termékei közül a csapágyak kiemelkednek, melyeket a magyar vásárlók is előszeretettel választanak. Magyarországon az első SKF márka lerakat 1917-ben jött létre egy Pirkner Erkel utcai lakásban a fővárosban. 1922-ben pedig megalakult a Greinitz-Pirkner Vaskereskedelmi és Ipari Rt, ahol öt dolgozóból álló csapágyosztály került létrehozásra kezdetben.

Az SKF alkatrészeket ma már hazánkban is megtudja vásárolni a vásárlók, akár online is az alkatreszek.hu webáruházban. Az SKF termékek kiváló minőségének köszönhetően a hosszútávon szolgálják az autót és az autótulajdonost. Az SKF nem elégedett meg azzal, hogy kizárólag csapágyakat gyártson és az emberek „egy csapágygyártó cég-ként” emlegessék őket. Szeretnének műszaki szakértelem vállalattá válni, így termékpalettájukat is folyamatosan bővítik és professzionális műszaki támogatást is nyújtanak a vásárlók számára. Bővebb információkért azt javasoljuk, hogy látogasson el az alkatreszek.hu webáruházba, ahol az SKF alkatrészeket is megtekintheti!