A kutyatartás nem lehet afféle hóbort! Komoly felelősségvállalás egy másik élőlényért, s aki ezt becsülettel kívánja csinálni, úgy, hogy minden fél számára boldog és emlékezetes pillanatok sokasága legyen, annak foglalkoznia kell a négylábúval. S ezért a hála, a feltétlen szeretet, s hűség biztosan nem marad el!
Egy kutyakiképző képzés hozzájárul ahhoz, hogy kutya és gazdája között a kapcsolat harmonikus legyen, s élvezetes mindkét fél számára. Hogyan? Úgy hogy olyan elméleti és gyakorlati tudást ad át a résztvevőknek, mellyel képesek lesznek a kutyák testbeszédéből olvasni, megérteni az ő jelzéseiket, érezni a rezgéseiket, s ily módon úgy cselekedni, hogy az számukra jó legyen. Egy kutya nem akar semmi különlegeset, cs törődést és szeretetet, pont úgy, mint egy ember. A budapesti Akela Kutyaiskola különböző óraszámú és tematikájú kutyakiképző képzéseket kínál az érdeklődőknek.
A kutyakiképző képzések során online módon tanulhatják meg az elméleti részeket, melynek témái többek között a lélektan, viselkedéstan, állategészség, tévhitek, motiváció, kommunikáció, stb. Ezek elsajátításával, s a hozzájuk igazított gyakorlati oktatással bárki remek alapot szerezhet, hogy szakszerűen foglalkozzon kutyákkal. A kutyakiképző képzés nem csak a kutyakedvelőknek nyújt segítséget, hanem állatorvosoknak, asszisztenseiknek, menhelyen dolgozóknak, tenyésztőknek is. A jelentkezés nem bonyolult, az első lépés a jelentkezési űrlap kitöltése. A kutyakiképző képzéseknek nem alapfeltétele a saját kutyával való részvétel. Az akelakutyaiskola.hu oldalon tájékozódhatnak a képzések részleteiről, az órarendről, a fizetési lehetőségekről. Ne habozzanak, tegyenek boldoggá újonnan szerzett ismereteikkel, gyakorlatukkal minden négylábút, hisz ez nekik is jár!