Rágcsálók fajtái – mit tehetünk ellenük?

Amint az időjárás a zordabb oldalát mutatja meg, a kisebb emlősök hajlamossá válnak felhagyni óvatosságukkal és egyre közelebb költöznek a lakott területekhez. Ez önmagában még nem feltétlenül jelentene bajt, ám ha azt vesszük észre, hogy lakásban, a sufniban, vagy esetleg a pincében fura szag van és az ott tárolt magvakat, illetve egyéb élelmiszert is dézsmálja valami, akkor nagyon gyorsan kell lépnünk.

Az ilyen problémákat okozó rágcsálók fajtái legtöbbször a házi egér, illetve a hazánkban is igen elterjedt vándorpatkány. Időnként güzüegérrel és házi patkánnyal is találkozhatunk, ezekben pedig sajnos az a közös, hogy ha egyszer beköltöznek otthonunkba, akkor utána már nagyon nem egyszerű megszabadulni tőlük. Ezért aztán minél előbb cselekszünk, annál hamarabb juthatunk eredményre. Ezen rágcsálók fajtái nem csupán kifejezetten intelligensek, de gyorsan el is szaporodnak, ezt pedig mindenféleképpen meg kell előznünk. Az általuk okozott károk és kellemetlenségek mellett ugyanis sokkal nagyobb gondot jelent, hogy jó pár olyan betegséget is hordoznak, ami kifejezetten veszélyes ránk nézve.

Ezek közül a legnagyobb problémát a szalmonellózis és a brucellózis jelenti, a ház körüli rágcsálók fajtái ezeket pedig mind terjeszthetik. Mindkét kórokozó különösen veszélyes lehet kisbabákra és várandós anyukákra egyaránt, ezért ilyen esetekben fokozottan ügyeljünk az egerek és a patkányok távoltartására. Szerencsére ma már többféle módszerrel is felvehetjük a harcot, sőt, kirívó esetben akár szakértői csapat segítségét is kérhetjük. Ez utóbbira ugyanakkor ritkán van csak szükség, hiszen az ilyenkor elterjedt rágcsálók fajtái könnyen elriaszthatók egy minőségi ultrahangos készülékkel. Próbálkozhatunk a különféle csapdákkal is, ám ezeket egy idő után az állatok felismerik, így azok hatástalanná válhatnak.