Mire ügyeljünk a szerelemlakat elhelyezésénél?

Fiatalon minden érzelmet másképp élünk meg és így van ez akkor is, amikor szerelmesek vagyunk. Ekkor még teljesen átadjuk magunkat a varázsnak, hiszen nincsenek rossz tapasztalataink, fenntartásaink, vagy épp félelmeink, csupán az öröm, hogy tartozunk valakihez. Ezt pedig szeretnénk megosztani az egész világgal és azt kívánjuk, bárcsak mindenki osztozna boldogságunkban.

Ennek az egyik, ha nem a legkiválóbb módja a szerelemlakat kihelyezése. E kedves hagyománynak a gyökerei egészen az ősi Kínáig nyúlnak vissza, hiszen már akkor is úgy tartották, hogy ha egy pár lerak egy ilyet, akkor a kapcsolatuk örökké fog majd tartani. Annak ellenére azonban, hogy a jelenséget körülvevő legendák évezredes múlttal rendelkeznek, a köztereken csak az ezredforduló környékén kezdtek megjelenni az olyan falak és kerítések, amiknél kimondottan a szerelemlakat elhelyezése volt a cél. Eleinte a nagyobb világvárosokban találkozhattunk ilyenekkel, majd egyre több helyen divatba jött. A leghíresebb helyszín Velencében található, egész pontosan a Cellini-szobor mellett található kerítést díszítik a szerelmesek lakatjai.

Hazánkban Pécsett van ennek a legnagyobb hagyománya, s bár a régi helyszínen már nem igazán lehet kitenni újabb darabokat, még ma is van arra lehetőség, hogy a város egy pontján felkerüljön az általunk vásárolt szerelemlakat. Ugyanakkor a tradíció sajátosságai miatt van pár szempont, amire mindenképpen illik ügyelni, amikor erre kerül a sor. Az egyik ilyen a kulcs kérdése. Mivel a hagyomány szerint ezt a lezárás után el kell dobnunk, feltétlenül legyünk tekintettel a környezetre és kerüljük a szemetelést. Ugyancsak tartsuk tiszteletben a már fent lévő példányokat. Így amikor a szerelemlakat felhelyezésre kerül, járjunk el körültekintően és ne takarjuk le vele másokét, valamint véletlenül se okozzunk sérülést a már ott lévő darabokban.